68. alkalommal rendezték meg Los Angelesben a Grammy-díjátadót. Idén Kendrick Lamar kapta a legtöbb (9) jelölést, míg Lady Gaga, Jack Antonoff és Cirkut 7-7 kategóriában várhatta, hogy kimondják-e a ...
„Köszönet a Barcelona elnökének, Señor Joan Laporta-nak, hogy meghívott a csapat egyik meccsére a díszpáholyban. Ezzel egy rendkívüli megtiszteltetés ért” – írta ki a Facebookjára Krasznahorkai László ...
Az éjjel soha nem érhet véget, miért pont Kalotaszegen lenne ez máshogy a moszkvai olimpia évében? A Magyar menyegző című sajátos műfajú filmben sok minden van. Kár, hogy átélhető történet és egészség ...
A lassan egy évtizede Dél-Kelet-Ázsiában élő Barnás Ferenccel új regénye tavaly az év egyik legjobb könyve volt itthon. A ...
„Újabb öt évig vezetheti a Vígszínházat és a hozzá kapcsolódó Pesti Színházat Rudolf Péter, miután a Fővárosi Közgyűlés ...
Eleinte bohócelőadásokkal járta az ország szegény térségeit, ma már főleg színházi nevelési előadásokat készít a Láthatáron Csoport. Feuer Yvette-tel a fizetés néküli próbákról és egy tibeti népmese m ...
A Randipiac című dokumentumfilm három fiatal férfi küzdelmeiről szól a kőkemény kínai párkeresőpiacon, de közben megpróbálja bemutatni a demográfiai zsákutcába jutó ország egyedi nehézségeit is.
Dmitrij Zimin életét tragikus keretbe foglalta az orosz történelem. Azon kevesek közé tartozott, akit egy pillanatig se vakított el a birodalmi nagyravágyás. Szép és tanulságos film készült az orosz ü ...
A gyásznak számos olyan formája van, aminek még a nevét sem ismeri a többségi társadalom, nemhogy beszélni tudna róla. Koller Margit szobrászművész munkája közterületen szeretne teret adni a perinatál ...
Az utolsó küldetés c. filmben Jens Stoltenberg utolsó évét kísérte végig a kamera a szövetség élén. A főtitkárt láthatjuk, ...
Az igazság megszállottja (The Lowdown) című sorozatban a redneck Lebowski egymaga száll szembe az amerikai történelem rossz szellemeivel. De megéri ez a sok bonyodalom?
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results