A bíróság harminc napra elrendelte Mezei Zsolt DK-s dunaújvárosi alpolgármester letartóztatását – írja a Magyar Nemzet.
De a pártvezetés optimista, remélik, hogy az utolsó hetekre felpörög „Kommandante Kubatov” gépezete. Seszták Miklós legendás jóslataiban is bíznak a Karmelitában. Fidesz-kampány közelről.
Az első és harmadik helyezett között mindössze három szavazat volt a különbség, nagyon magas részvétel mellett.
Mint oly régóta minden kampányban, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, más ...
Megfenyegette őket, amikor becsengettek hozzá, majd a baltával a kezében utánuk ment, amikor folytatták a kampányolást.
Vasárnap délután az elnök támogatói közül rengetegen, a Prague Morning szerint csak Prágában 90 ezren vonultak utcára. A vasárnapi tüntetéseket a Millió pillanat a demokráciáért civil társulás ...
„Megkérdőjelezem a Beneš-dekrétumokat!” – ezért a feliratért vitték el a rendőrök Pozsonyban Orosz Örs felvidéki politikust.
Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere nemrég nemcsak tagadta, hogy járt volna Jeffrey Epstein ...
A gyermekek, a krízishelyzetben lévő kamaszok a kapacitáshiány miatt nem jutnak időben megfelelő segítséghez.
Pénzt kellett kivennem hirtelen, ezért leugrottam robogóval a legközelebbi bankautomatához. 500 métert ha meg kellett tennem, ...
Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba. A jogszabály értelmében a betegszabadság második és hatodik napja ...
Az éjjel soha nem érhet véget, miért pont Kalotaszegen lenne ez máshogy a moszkvai olimpia évében? A Magyar menyegző című sajátos műfajú filmben sok minden van. Kár, hogy átélhető történet és egészség ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results